Akaratgyenge produkció, újabb vereség

 

Az előrehozott tavaszi fordulóban Garadnára látogattunk. Vendéglátóink jól kezdtek, már a találkozó elején nekünk ugrottak, szükségünk is volt Fejes védéseire. Érett a hazai gól, büntetőből meg is született és bár kapusunk beleért, nem tudta kitolni. A félidő második felére már összekaptuk magunkat és inkább a mi akaratunk érvényesült, leginkább távolról tettük próbára a hazai kapust. A 33. percben Lukács indult meg a félpályától, Majorral való kényszerítője után középre centerezett, ahol Csócsics egyből a kapuba lőtt, 1:1. A szünetig már több találat nem esett. 

 

A második félidő ismét keserves kezdést hozott, Garadna csapata sokkal motiváltabbnak tűnt és hozzáállásuk gyümölcseképp egy szöglet révén meg is szerezték újabb góljukat. Rengeteg hibával játszottunk, ennek ellenére sikerült helyzetekig jutnunk: Mihali kiugratásából Csócsics a -hálóőr közreműködésével- csak a felső lécet találta el, majd a csereként pályára lépő Posta csavart szintén a kapufára. Fiatal játékosunk remekül szált be a mérkőzésbe, kapufája után nem sokkal később előkészítőként jeleskedett, de Lukács közeli lövésébe belelépett egy hazai védő. Közel negyedórával a lefújás előtt egy kijövetelnél Gombost tarolta le Garadna kapusa, a játékvezető tizenegyest ítélt. Már játékosaink azon tanakodtak ki végezze el a büntetőt, mikor a partjelző utólagos jelzésére les miatt visszafújták az esetet, szabadrúgás kifelé. A 86. percben egy hazaadást a mérkőzés folyamán bravúrosan védő Fejes nem talált el jól, lábáról leperdülő labdára pedig egy hazai csatár ért oda a leghamarabb, 3:1. A ráadásban teljesen kinyíltunk, egy kontrából pedig ismét mattoltak. A végeredmény 4:1, a hazai csapat többet tett a győzelemért. 

 

 

Összeállítás:

 

Fejes Gy.-Cseh A., Imre L., Novák T., Tóth D.-Mihali F., Lukács B., Major L. (Posta Gy.), Molnár K. (Csócsics N.), Szűkösdi L. (Barna D.)-Gombos Á.