Munkakedvből jeles-Tóth István értékelése

 

Január 10.-én csapatunk is edzésbe állt és dacára a mínusz fokoknak, Tóth István játékosai lelkesen vettették bele magukat a téli munkálatokba. Vezetőedzőnk kiértékelte a mögöttünk álló két hetet:

"Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a tokaji csapatot én készíthetem fel a tavaszi évadra. Célom, hogy a játékosokkal elfogadtatva magam együtt egy jó közösséget hozzunk létre, ahol mindenki jól érezze magát és becsületesen végezze a kiszabott munkát. Úgy gondolom, a mögöttünk álló két hétben a játékosok kíváncsian várták a folytatást, ennek is köszönhető a magas létszám, érzem rajtuk a bizonyítási vágyat. Az edzéseken tapasztalt munkamorállal elégedett vagyok, a srácok odatették magukat, lelkesen végezték a feladatokat melyeket megköveteltem tőlük. Ezt köszönöm nekik. Eddig a fegyelemre sem panaszkodhatok, nálam ez alapkövetelmény. Már nagyon várom az edzőmérkőzéseket, sokkal tisztább képet kaphatok a csapatról, játékosokról. Szisztémámat már az első tréningek alklamával prezentáltam, ennek megvalósítása érdekében építettem fel a foglalkozásokat."

Az első találkozóra már nem kell sokat várni, vasárnap 14:00-tól Sárospatakon fogunk pályára lépni Karcsa ellen. A játékoskeretben egy változás történt, Hacsa Norbert munkahelyi elfoglaltságok miatt távozik klubunktól. Sok sikert kívánunk neki!