Sok hiba, vereség a szerdai mérkőzésen

 

Egyéni hibák következtében alul maradtunk Mád ellen
 
Korán előnyhöz jutott ellenfelünk, amikor egy előre lőtt labdát egy pattanás után Szakács emelt át kapusunkon. A bekapott gól után megráztuk magunkat, többet birtokoltuk a labdát, helyzeteket is dolgoztunk ki szép számmal, viszont a kapu előtt megremegett a lábunk. Ellenfelünk nem sokáig dédelgette a labdát, egy-két átadás után próbáltak a kapunk elé kerülni, azonban a találkozó kevésbé a szépen felépített mádi akciókról, sokkal inkább a hátul elkövetett egyéni hibákról lesznek emlékezetesek. Ezekre építve 4 gólos előnyre tett szert Mád, amire Lakatos révén tudtunk válaszolni: Lukács hozta kihagyhatatlan helyzetbe, csatárunk pedig könnyedén pörgette át Matát. A szünetet követően Bodnár egyéni villanásával ismét egy gyors góllal kezdtek vendégeink. A második játékrészben érezhetően elfáradt mindkét fél, helyzetek adódtak itt is-ott is, de további gól nem született. Vasárnap Sárospatak csapatával mérkőzünk meg 17:00-tól. 
 
Tóth Á.-Cseh A., Hlavács Cs., Klaj F. (Bejó D.) (Tóth D.), Imre L.-Cseh K., Lukács B.-Posta Gy., Mihali F., Szabó Cs.-Lakatos I. (Czikó J.)
 
Gsz: Lakatos I.