Egy gólos vereség a főpróbán

 

Felemás félidők és vereség az utolsó előkészületi mérkőzésen
 
Jól kezdtük a találkozót, már az első negyed órában előnybe kerültünk, ekkor Imre bedobását Bokor csúsztatta meg, majd a középen érkező Lukács stukkolt a léc alá. A játékrész nagy részében inkább a mi akaratunk érvényesült: helyenként kombinatív játékkal sikerült helyzeteket kidolgozni, viszont a góllövéssel hadilábon álltunk, ziccerben sem sikerült a kaput eltalálni. Ellenfelünk gyors kontrák révén próbált a védelem mögé kerülni, de Tóth Ádám valamint a hátsó négyes megakasztotta ezeket a lehetőségeket. A félidő 1:0. A második 45 perc már egészen másképp alakult, vendégeink szinte a semmiből egy eladott labda után egyenlíteni tudtak, majd pár perccel utána előnybe is került Horváti. Ekkor több párharcot nyert ellenfelünk, veszélyesebben futballoztak. Engel révén büntetőhöz jutottak a 60. perc környékén, de Petró fölé lőtte a megítélt tizenegyest. Eközben nekünk is akadtak helyzeteink, Anda és Balázs próbálkozásainál Olajos mentette meg csapatát a góltól. Sajnálatosan egy csúnya belépő után Czikó János a gyepen maradt, gerincét fájlalva a mentők segédletével hordágyon hagyta el a játékteret. Szerencsére sérülése nem túl súlyos, egy hónapon belül ismét edzésbe állhat. Ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk neki! A hátralévő 15 percben már csak Tóth Ádámon múlott hogy ne kapjunk újabb gólt, kapusunk több bravúrt is bemutatott. Hátul az egyenlítés reményében kinyíltunk, többször rontottak létszámfölényben a Berecz-Orosz párosra. Az utolsó percekben még volt egy nagy lehetőségünk, de Anda centerezéséről Bokor centikkel lekésett, így maradt az 1:2.
 
1. félidő: Tóth Á. - Cseh A., Berecz M., Orosz M., Imre L.. - Anda Sz., Cseh K., Mihali F., Lukács B., Szabó Cs. - Bokor D.
 
2. félidő: Tóth Á. - Cseh A. (Tóth D.), Berecz M., Orosz M., Imre L. (Klaj F.) - Anda Sz., Cseh K., Mihali F., Lukács B., Szabó Cs. (Czikó J.) (Bokor D.) - Balázs Sz.
 
Gsz.: Lukács B.