Fontos győzelem Korlát ellen
Az eső áztatta pályán nagyküzdelemben tartottuk itthon a pontokat vasárnap délután
A nyáron megerősödött Korlát csapata ellen léptünk pályára a második fordulóban. Annak ellenére, hogy ellenfelünk a tabella első harmadába vágyik, csakis a győzelem volt elfogadható eredmény számunkra. Küzdelmesen teltek az első percek, a pálya itt-ott víz alatt állt, így lapos passzos játékra nem tudtunk támaszkodni, leginkább előre ívelt labdákkal igyekeztünk helyzetbe kerülni. Az első komoly lehetőség egy szabadrúgásból adódott, ekkor Cseh Krisztián rezgette meg a jobb oldali kapufát. Nem sokkal később Gombos is helyzetbe került, a lesen tartózkodó csatár ajándék labdát kapott a vendég védőktől, amit 13 méterről a bal kapufára lőtt. A 13. percben már pontosabbak voltunk, egy tanítani való akció során Gombos ment el a bal szélen, középre passzolt labdáját pedig Anda verte be tologatás nélkül a léc alá. Ellenfelünk is eljutott néhányszor a kapunkig, viszont egy nagyobb Tóth védést leszámítva igazán komoly lehetőséget nem tudtak felmutatni. Sok fault és küzdelem volt a jellemző, elől pedig több ígéretes támadást is vezettünk, de gyakran lövést választottunk a társ megjátszása helyett, így nem tudtunk újabb gólt szerezni. A szünetben az eredmény 1:0. A második félidő hasonló mederben folyt eleinte, a 60. percben viszont Hlavács összeszedte második lapját, ezzel a kiállítás sorsára jutott. Megfogyatkozva visszaálltunk és próbáltuk egy gólos előnyünket megtartani. Védelmünket nehezen tudták átjátszani a vendégek, valamint Tóth Ádám is jó napot fogott ki: az éles szögből leadott lövéseket magabiztosan hárította, kapusunk többször is jó ütemben lépett ki. Lelkes játékunknak meg lett a gyümölcse, a lefújásig már nem esett több találat. Tokaj FC-Korlát VSE 1:0.
Összeállítás: Tóth Á. - Cseh A., Hlavács Cs., Halász J., Imre L. (Tóth D.) - Posta Gy. (Csócsics N.), Cseh K., Mihali F. (Szabó Cs.), Lukács B. - Gombos Á., Anda Sz. (Lakatos I.)
Gsz.: Anda Sz.
U-19-es csapatunk 9:1 arányban nyert, gratulálunk nekik!