Ismerd meg jobban új játékosainkat!

 

Tóth István vezetőedző mutatta be új játékosainkat, bővebben kifejtette mit is kell tudni az erősítésekről
 
Az átigazolási szezonban alapos vérfrissítésen esett át a csapat: 6 játékosunk távozott, míg az érkezők oldalán 9 labdarúgó neve áll. Távozók terén korábban már beszámoltunk Szűkösdi László, Pásztor Krisztián (Táplán KSE), Novák Tibor (Erdőhorváti SK) eligazolásáról, mellettük Csócsics Norbert (Szerencs VSE) döntött a váltás mellett. Bejó Dávid hosszasan bajlódott bokájával, így egy időre felhagy a játékkal. Dávidhoz hasonlóan Fejes Gyula is szünetelteti a nagypályás szerepvállalását, munkahelyi elfoglaltsága nehezen összeegyeztethető az edzésekkel-mérkőzésekkel. A szakmai stáb korán elkezdett dolgozni a távozók megfelelő pótlásán, így a felkészülés elején 6, majd a bajnokság kezdete után további 3 labdarúgóval egészültünk ki.
 
 
"Érzésem szerint nagy veszteség volt néhány játékosunk távozása, ezért is kellett lépnünk az igazolások miatt. A felkészülési meccseink kihozták a gyengeségeinket ezért próbáltuk megerősíteni a keretünket."-kezdte mondandóját Tóth István. "A edzések színvonalának megtartása, valamint az egészséges verseny kialakítás érdekében igazoltuk le Mádról Czakó Marcellt, aki egy nagyon képzett, szorgalmas kapus. Szeret edzeni és már a Pálháza ellen beállva bizonyította, hogy megbízható portás. A védelmen is erősíteni akartunk, ennek érdekében igazoltuk Orosz Mátét belsővédőnek. Szikár termete ellenére rendkívül erőszakos, megbízható, jó emberfogó védő/védekező középpályás. Kissé sérülékeny, de ez betudható a felkészülés alatt kapott nagyobb terhelésnek is, amihez alkalmazkodnia kellett. Ugyancsak a hátsó szekció erősítése céljából érkezett Szilágyi Viktor és Macsi Máté. Mátét nem hiszem, hogy be kell mutatnom, hisz régi - új játékos. Ő nagy erősségünk lehet, ha kondícióban utoléri magát a 3 éves kihagyása után. Jól helyezkedik, erős fizikumú, a párharcait megnyeri. Képzett labdarúgó, jól alkalmazkodik a játékunkhoz, aki belsővédő, de akár védekező középpályást is eljátszik. Viktor két hete edz velünk, egy páratlan mentalitású, csupaszív játékosnak ismertük meg, akivel szélsővédő poszton számolunk leginkább. Olyan bekk, aki felsegít a támadásoknál, befutja az üres területeket. Rendkívül agresszív, fiatal játékos létére még van lehetősége fejlődni a "nagyok" közt. A középpályára két szabolcsi játékost igazoltunk, akiket több poszton is lehet játszatni: Anda Szilárd kiemelkedően fürge, technikás fiatal, aki szélsőként és csatárként is bevethető. Bátran cselez, érzi a kaput, ehhez pedig jó rugótechnika is párosul.
Anda Szilárd Pálházán megszerezte első tokaji gólját
 
Szabó Csaba személyében egy nagy munkabírású, lelkes, sok labdát szerző játékos érkezett, aki univerzális hiszen támadó és védekező feladatait is el tudja látni. Legyen akár a szélen vagy a középpályán közepén. Előre érkezett Lakatos István és Bokor Dávid, mindkét támadó szerepelt már csapatunkban, gólerős játékosok. Pisti agilis, lendületes csatár, előszeretettel keresi a mélységi beindulás lehetőségeit, ha területe nyílik könnyen helyzetbe hozza magát. Dávid egy igazi erőcsatár, aki megtartja a felpasszolt labdákat és lekészíti a társaknak, de a kapura is veszélyes, nagy lövőerővel bír. Czikó Jánost igazoltuk még a rakamazi utánpótlásból, tehetséges fiatal és a jövő játékosa lehet csapatunkban. Technikailag képzett, labdabiztos játékos hasznos középpályás. Úgy érzem minden posztra megfelelő pótlás érkezett, nem lehet okunk a panaszra, de szavak helyett a pályán mutatott teljesítményükkel igazolhatják képességeiket"