Két gólos hátrányból felállva maradtunk veretlenek itthon

 

Egy ponttal gazdagodott mindkét csapat a 6. fordulóban  

 

Egy komplett védelem hiányzott Tóth István csapatából, így kényszer megoldásból a felépült Cseh Krisztián játszott Berecz mellett belsővédőként, a balbekk pozíciójában pedig Czikó János személyében újoncot avattunk. Korán előnybe kerülhettünk volna, de Anda egy az egyben csak a kapust találta el. Pár perccel később hasonló helyzetben Lakatos ziccerben nem volt elég határozott. A tapasztalt játékosokkal teletűzdelt Gönc harapós játékát nehezen tudtuk megemészteni és egy-egy keményebb párharcból rendre a vendégek kerültek ki győztesként. 20 perc játék után kis híján előnybe került ellenfelünk, egy fejes Tóth kapujába kötött ki, ám a vendégek csatára lesen tartózkodott. A 30. percben már a partjelző sem mentett meg minket, egy pontos kontra végén a jobb oldalon Sziránszki jött üresen, majd 13 méterről leadott lökete Klaj hátán megcsúszva a hálóban kötött ki. Még magunkhoz sem tértünk az első gól okozta pofonból, máris jött a következő, egy kapu elé ívelt szabadrúgásnál fejjel vették be Tóth Ádám kapuját, 2:0. A játékrész vége előtt egy véleményes büntetőhöz jutottak vendégeink, Tóth viszont érezte az irányt, ezzel meccsben tartotta csapatát. A szünetben 0:2.

 

A második félidőben beállt Gombos, ezzel Tóth mester támadóbb felfogásban játszatta a csapatot. Az 58. percben újabb csapás ért, Lukács egy csetepaté után a kiállítás sorsára jutott. Az emberhátrány cseppet sem vetette vissza csapatunk lendületét, sőt, a 62. percben Gombos csapott le egy lecsorgó labdára, ezzel kozmetikázva az eredményen. Ellenfelünk kapusa több nagy védést is bemutatott, először Anda tornáztatta meg 18 méterről, majd Gombos csúsztatását piszkálta ki a kapufa mellől. Pontrúgásaink is gólveszélyt jelentettek, Berecz fejelt egy ígéretes pozícióból felé, később Cseh Krisztián bólintott az oldalsó kapufára. A 85. percben egalizálódott a pályán lévő játékosok száma, Kiss kapta meg második sárga lapját, mehetett zuhanyozni. Kitartó próbálkozásaiknak hála a 90. percben összejött az egyenlítés: Mihali szöglete után Klaj fejesét még blokkolni tudták, de a lepattanót Berecz vágta a léc alá. Ezzel a góllal kialakult a végeredmény, 2:2. Szombaton a listavezető, eddig 100%-os Alsózsolcához látogatunk. Czikó János első meccséhez gratulálunk, sérüléséhez pedig mielőbbi gyógyulást kívánunk!

 

Összeállítás: Tóth Á. - Cseh A. (Tóth D.), Berecz M., Macsi M., Czikó J. (Klaj F.) - Posta Gy. (Gombos Á.), Szabó Cs., Mihali F., Lukács B. - Anda Sz., Lakatos I.

Kiállítva: Lukács B. (58')

Jók: Az egész csapat

 

Értékelések:

Tóth István: – Összességében végigtámadtuk a mérkőzést, de az első félidőben két figyelmetlenség miatt hátrányba kerültünk. A második félidőben emberhátrányban játszva sikerült egyenlíteni, ez az akarás viszont a győzelemhez kevés volt.

Szarka Zsolt (Gönc VSE): – Ellentétes félidők, a mérkőzés végével még mindig gond van.