UP körkép: 1 győzelem 1 döntetlen
Remek játékot mutatott mindkét pályára lépő csapatunk
U-14: Az U-14 szabadnapos volt
U-16: "Serdülő" csapatunk igazi gólparádét tartott péntek délután, ellenfelünk a Szikszó FC volt. Az első félidőben már 7 gólos előnnyel fordultunk, majd a második játékrészben folytattuk a gólgyártást, meg sem álltunk 11-ig. Gólszerzőink: Kanczler (3), Peimli (2), Kelemen (2), Hajós, Vajthó, Rák, Bolló
Tokaj FC-Szikszó FC 11:1 (7:0)
U-19: Halász Zsolt csapata nehéz feladat előtt állt, a listavezető Alsózsolcához látogatott. Kedvezőtlenül indult a találkozó, a 28- percben már két gólos volt a hazaiak előnye, amire a félidő előtt még Klaj büntetőből tudott válaszolni. A második félidőben már teljesen kiegyenlített volt a játék, Imre Levente révén a 49. percben egalizált. A folytatásban a hazaiak rátettek egy lapáttal, a 80. percben ismét előnybe kerültek. A tokaji csapatnak nem szegte kedvét a bekapott találat, helyzeteket dolgoztunk ki, Harsányi közelről a kapufát is eltalálta. Már minden haza játékos talán elkönyvelte a győzelmet, amikor a 92. percben Nagy Richárd szabadrúgásból egy roppant okos megoldással kiegyenlített, 3:3. Ezzel a bravúros játékkal megszakítottuk a vendéglátó csapat 100%-os mérlegét és tovább tapadunk a dobogósokra!
Alsózsolca KSC-Tokaj FC 3:3 (2:1)