Lehengerlő játék, győzelem a derbin
Egy félidő alatt eldöntöttük a találkozót
Ismét 7-8 ember hiányzott a csapatból, ez azonban egyáltalán nem látszott meg a játékunkon: nagyon élesen jöttünk ki a kezdésre, már a 3. percben vezettünk, Gombos a jobb oldalról remekül centerezett, Lakatos pedig középen érkezve a léc alá lőtt. Újabb 3 perc múlva egy végsőkig kijátszott akció végén Szabó gurított a kapuba, 0:2. Ezután csapatunknak volt egy 10 perces rövidzárlata, először egy beadás után Szívós gurított ígéretes helyzetből Tóth kezei közé, majd Filetóth távoli lövése révén összejött a hazai szépítés. Nem örülhetett sokáig a hazai publikum, ugyanis Cseh Krisztián pontos indításaval Posta cselezte be magát az alapvonalról, jobbal pedig a rövid kapufa mellett utat talált a hálóba. Még a félidő vége előtt ismét rezdült a tiszaladányi háló, pár passzal gyorsan átvittük a játékszert a jobb oldalra, Lakatos jó ütemben tálalt Szabó Csaba elé, aki a félpályától zavartalanul vezette a labdát, végül 11 méterről higgadtan lőtte ki a jobb alsó sarkot. A félidő 1:4.
Nem álltunk le a második félidőre sem, először Cseh Krisztián egy 22 méteres szabadrúgásból mattolta Farkast, majd Anda lépett el a jobb szélen s lőtte meg csapata hatodik gólját. Anda Szilárdnak összejött a duplázás is, a bal oldalon egy kisebb kavarodás végén támadónk csapott le a szabad labdára, 8 méterről pedig a kapuba vágta azt. A fennmaradó 20 percben már jóval alább hagyott az iram, ennek ellenére Hlavács és Czikó könnyedén gólt szerezhetett volna, de mindkét esetben csak a kapust találták el ziccerben. A másik oldalon mindössze egy Szívós csúsztatás volt ami a kapu felé irányult. A végjátékban végül Balogh Richárd szólója után beállította a 2:7-es végeredményt. Vasárnap a harmadik helyen álló Sátoraljaújhely látogat Tokajba.
Összeállítás: Tóth Á. - Cseh A., Halász J., Hlavács Cs., Berecz M., - Posta Gy. (Nagy R.), Szabó Cs., Cseh K. (Czikó J.), Anda Sz. - Gombos Á. (Kovács K.), Lakatos I. (Tóth D.)
Gólok: Szabó Cs. (2), Anda Sz. (2), Lakatos I., Posta Gy., Cseh K.
Jók: Az egész csapat
Értékelések:
Liszkai Attila (Tiszaladányi KTPSIE): – Hozzáállásból elégtelen, szégyellem magam a csapat helyett.
Tóth István: – Az elmúlt mérkőzéseken jól játszottunk viszont az eredménnyel adósak maradtunk, ma mindkettő megvolt és ez örömmel tölt el. Köszönöm játékosaim hozzáállását, szurkolóink biztatását, hajrá Tokaj!