UP körkép: Jó passzban a U14-U16, megtört az ifi sorozata
4 mérkőzésen is megmérettetek csapataink
U-14: Az U-14 Sárospatak csapatát látta vendégül. A szomorkás időben kezdődő találkozó az összeszokottabb tokaji csapat dominálta a játékot, ám olykor sikerült a vendégeknek is helyzetekig eljutni. Kapusunk, Baranyi Dávid remekül védett, elől pedig Cseh Zalán és Vajthó Jenő góljaival korán előnybe kerültünk. Az izgalmas mérkőzés végén Bóz Martin állította be 3:0-ás végeredményt.
Tokaj FC-Sárospataki TC 3:0 (2:0)
U-16: Az U-16 szintén Sárospatakkal csapott össze péntek délután. Az első félidőben tapasztalt gólcsend után a második játékrészben kiszakadt a zsák, 10 perc alatt négyszer is betaláltunk. A 70. perc környékén szépített az ellenfél, de a hajrában ismét tudtunk gólokat jegyezni. Gólszerzőink: Kanczler András (2), Rák Dániel (2), Hajós Dávid, Bóz Martin
Tokaj FC-Sárospataki TC 6:1 (0:0)
Frissítés: Juhász Zsolt csapata tegnap is pályára lépett, méghozzá a szomszédos Szerencs fiataljait múltuk felül egy fölényes 5:2-es győzelemmel. Kanczler Andrást nem tudták megállítani, játékosunk 4 gólt is jegyzett, mellette Hajós Dávid volt még eredményes. Ezzel a sikerrel csapatunk már a 4. helyen áll a tabellán, mindössze 3 pont hátrányban az éllovastól.
Szerencs VSE-Tokaj FC 2:5 (0:2)
U-19: Az U-19 rangadón lépett pályára a jó erőkből álló Sátoraljaújhellyel szemben. Ellenfelünk alig 20 perc játék után emberhátrányba került, mi viszont ez nem tudtuk kihasználni, sőt, Hódos Levente kiállításával ismét egyenlő arányba voltak a csapatok. Ez a 38. percben már a gólokról nem volt elmondható, vezetéshez jutottak a vendégek. A félidő vége előtt sikerült egalizálni, Imre Levente talált a hálóba. A második félidőben sokáig csak a küzdelem dominált, repkedtek a sárga lapok, Lipták Dominik az egyik ilyen kemény belépő után meg is sérült. Imre Levente egy szabálytalanság után megkapta -nem feltétlen jogos- második sárga lapját, így a végjátékra megfogyatkoztunk. Ezt kihasználták a vendégek és bepasszírozták a minden eldöntő találatot. A mérkőzés lefújása után Nagy Richárd is a kiállítás sorsára jutott reklamálásért. Vasárnap Garadnán lesz lehetőség javítani.
Sátoraljaújhelyi TK-Tokaj FC 1:2 (1:1)