Akik a hangulatért felelnek: Ultras Tokaj

 
A helyi fiatalokból álló csoport mutatkozik most be olvasóinknak

 

2020. szeptemberében alakultunk meg, 8 fővel, ma már 14 tagot számlálunk. Kézilabda, U-14 és a felnőtt csapat mérkőzéseire szoktunk járni szurkolni, kisebb-nagyobb létszámban. Igyekszünk feldobni a meccsek hangulatát és hiszünk benne, hogy itt Megye II.-ben, kisebb létszámban is lehet jó szurkolást csinálni. Fontos számunkra a szervezettség, ne az legyen, hogy mindenki kiabál amit akar hanem egyszerre, hangosan egy dallal biztassuk a csapatot. Több tagunk is jár NBI-es meccsekre szurkolni és kigondoltuk már egy ideje, hogy jó lenne itt a saját városunkban is meccsekre járni és szurkolni a helyi csapatnak. Így jött az ötlet, megkérdeztünk pár ismerőst, hogy benne lennének e és így alakultunk meg. Megnézzük mindig, hogy éppen ki és hol a következő ellenfél, egyeztetünk, hogy éppen akkor ki ér rá. Rangadók esetén készülünk a közösségi oldalon kiírással, látványos elemekkel és igyekszünk úgy tervezni, hogy a meccs időpontjában ne legyen más programunk. Sajnos most a bajnoki címre nem látunk sok esélyt, de bízunk benne hogy a 4.-5. hely környékére odaér majd a csapat. Mindenesetre rajtunk nem fog múlni, mi ott leszünk és szurkolunk majd nekik! 
 
Köszönjük srácok a biztatást, csak így tovább!