Nagyarányú siker Szerencs ellen

 

 

Közel 400 néző volt kíváncsi a két csapat rangadójára, ahol végül főlényes sikerrel abszolváltuk az összecsapást.  

 

A találkozó kezdetén nekünk ugrott a vendég gárda, többször is csak fault árán tudtuk megállítani a szerencsi akciókat. Fokozatosan javult a játékunk, kiugratásainkkal nagy zavart keltettünk az ellenfél védelmében. Szűkösdi és Gombos elfutásai hordozták magukban a legnagyobb gólveszélyt, de Kristófot naggyá tettük az első játékrészben: A szerencsiek kapusa bravúrt bravúrra halmozva mentette meg csapatát a bekapott góltól, 4-5 ziccert is hárított. A 36. percben Szűkösdi ismét lefutotta emberét, majd a kirontó Kristóf leütötte csatárunkat, büntető. A labda mögé Gombos állt, aki magabiztosan értékesítette a tizenegyest, 1:0. Eközben Tóth Ádámot távolról tornáztatták meg, Kiss Dávid 20 méteres lövését tolta szögletre kapusunk. Már mindenki a félidő végét várta, amikor egy hosszú indításnál Ternyik tálalt Kiss Krisztián elé, ellenfelünk csatára pedig élt a kínálkozó lehetőséggel és Tóth mellett a kapuba passzolt, 1:1. Több gólos előny helyett tehát döntetlennel fordultunk.

 

A második félidő elején Pásztor pályára lépésével átálltunk két csatáros játékra, így még nagyobb nyomást helyeztünk a vendég kapura. Az 55. percben Mihali tekert középre egy szögletet, melyre Novák lendületből érkezett és fejelt a hálóba. 6 perccel később Gombos hosszú labdájával Szűkösdi ment el az alapvonalig, ő laposan továbbított Pásztorhoz, aki kapásból növelte előnyünket. Kevéssel ezután egy újabb jogos büntetőhöz jutottunk, amikor Barna beadását saját kezére rúgta a vendégek védője. Ezúttal Pásztor volt az ítéletvégrehajtó, aki nem hezitált, kilőtte a jobb alsót. Halász mester próbálta cserékkel felrázni csapata támadójátékát, de különösképp nem mozgatták meg kapusunkat. Ezzel szemben Lukács a hajrában újabb gólt szerezhetett volna számunkra, ám lövése pontatlannak bizonyult. A végeredmény 4:1, meggyőző játékkal ilyen arányban is megérdemelt sikert arattunk a forduló rangadóján. 

 

Összeállítás: 

 

Tóth Á.-Cseh A. (Bejó D.), Novák T., Halász J., Imre L. (Tóth D.)-Lukács B., Cseh K. (Pásztor K.), Mihali F., Hlavács Cs., Szűkösdi L. (Barna D.)-Gombos Á. (Fazekas T.)