Kiszakadt a gólzsák Pálházán
Szombaton az eddig hazai pályán gyengélkedő Pálháza csapatához látogattunk, akiknek ezúttal sem sikerült javítani ezen a mutatón.
Gyorsan leszögeztük, hogy csapatunk a 3 pontért érkezett Pálházára, ugyanis a 4. percben Mihali remek ütemű kiugratását Szűkösdi váltotta gólra, ezzel megszerezve csapatunknak a vezető találatot. Lendületben maradtunk, Gombos pedig a 10. percben egy szerzett labdával egészen az ötösig menetelt, majd könnyedén elfektette a hálóőrt és az üres kapuba passzolt. Helyzeteink szép számban adódtak, Lukács például ziccerben már lövésre lendítette lábát mikor védője az utolsó pillanatban blokkolni tudott, majd Gombos fejelt közvetlen közelről kapufát Szűkösdi beadása után. Utóbbi is helyzetbe került, de kiszorított szögből leadott lövése pár centivel elkerülte a hosszú alsót. Tóth Ádám kapuja kevésbé forgott veszélyben, védőink többször is jól léptek közbe, kapusunknak jóformán nem akadt dolga. A megnyugvásra okot adó harmadik találat még a szünet előtt érkezett: Mihali éles szöglete után Cseh Krisztián fejesét még bravúrral védte a kapus, de a kapitány kipattanóból már pontosabb volt, 0:3.
Ismét két csatárral vonultunk ki a folytatásra, így kicsit fellazult a hátsó alakzatunk, több akciót tudott vezetni a hazai alakulat. Pálházának szüksége volt a gólra, így ők is kinyíltak hátul, az egész mérkőzés folyamán remekelő támadó négyesünk pedig ezt könyörtelenül kihasználta: Az 53. percben, Lukács lépett meg jobb oldalon, aki a kapus mellett higgadtan lőtt a hálóba, ezzel megszerezve első tokaji találatát. Alig 5 perccel ezután Mihali hasonló pozícióból tekert a hosszú alsóba, 0:5. Lukácsnak nem sokat kellett várni második góljára, a 66. percben Gombos büntetőjét kitornázta Zelencz, ám pechjére pont Bence elé pattant, ő pedig közelről stukkolt a kapuba. Hátul biztos védekezésünk kissé megingott, Tóth Ádám viszont lehúzta a rolót, 3 alkalommal is szép mozdulattal tartotta a két csapat közti különbséget. A kegyelemdöfést egy kontrából adódó akció jelentette, melynek végén Pásztor volt a befejező ember, 0:7-es kiütés a végeredmény.
Összeállítás:
Tóth Á.-Cseh A. (Tóth D.), Novák T., Halász J. (Major L.), Imre L.-Lukács B., Cseh K. (Molnár K.), Mihali F., Hlavács Cs. (Pásztor K.), Szűkösdi L. (Barna D.)-Gombos Á. (Vízkeleti L.)