Sárospatak lemosott minket, vereség a rangadón

 

 

A két csapat valósággal egymásnak rontott, már az első percektől veszélyben forogtak a kapuk. Talán egy fokkal jobban kezdett csapatunk, így az első találatot is mi jegyeztük: A 8. percben Szűkösdi centerezése már kis híján az alapvonalon túlra került, amikor jött Gombos és kiszorított szögből becsúszva a léc alá lőtt, remek találat. 3 perc múlva jött a válasz, Tóth egy beadást az ellenfél csatárára öklözött, ami így az üres kapu előtt várakozó csapattárshoz került, az üres kapuba fejelve pedig egalizálta az eredményt. A gyors egyenlítést nem reagáltuk le jól, a hazaiak kezdték átvenni az irányítást. A 22. percben egy sarokrúgás után nem sikerült felszabadítani, 18 méterről kapásból pedig jött az ismétlés, ami a léc alatt kötött ki, 2:1. Hátrányban ismét magunkra találtuk és a félidő végére több tetszetős akciót is vezettünk: Szűkösdi 11 méterről lőhetett szembe a kapuval, ám csak a kapufát találta el, ezután egy Lukács-Bejó kényszerítő végén előbbi már a kapust is elfektette, de a hátra igyekvő védő blokkolni tudott. A helyzetek sorát Bejó Dávid zárta, aki 8 méterről estében lőtt góllal kecsegtető helyzetben oldalhálót. Bár hátrányban, de biztató játékkal mentünk a szünetre.

 

A második játékrész viszont nem az elképzeléseink szerint alakult, alig 7 perc játék után Váradi lőtt távolról egy hatalmas gólt Tóth kapujába, 3:1. Szűkösdit sérülés miatt le kellett cserélni, illetve Tóth Ádám helyett Bolló lépett a gólvonalra. A második bekapott találat után teljesen szétszórttá vált a társaság, fegyelmezetlen játékunkban pedig nem volt benne az esetleges egyenlítés, sőt, a hazaiak továbbra is veszélyeztették a kapunkat. Átálltunk 4-4-2-re, ezzel hátul még inkább kinyíltunk, támadójátékunk viszont továbbra is impotens volt, mondhatni helyzet nélkül hoztuk le a második 45 percet. A 67. percben egy szöglet után Fodor emelkedett a legmagasabbra és fejelt Bolló mellet a hálóba. 10 perccel később egy sakk-matt szituáció végén Kiss Marcell állította be az 5:1-es végeredményt. Nem maradt más hátra, mint hogy gratuláljunk ellenfelünknek, megérdemelten tartották otthon a 3 pontot. 

 

 

Összeállítás: 

 

Tóth Á. (Bolló I.)-Cseh A., Novák T., Hlavács Cs., Imre L. (Major L.)-Lukács B., Cseh K. (Tóth D.), Mihali F. (Posta Gy.), Bejó D. (Fazekas T.), Szűkösdi L. (Pásztor K.) Gombos Á. (Csócsics N.)