Hoztuk a kötelezőt

 

 

Korán kijött a két csapat közti különbség, a 2. percben Szűkösdi futotta meg védőjét, majd középre passzolt labdájára Pásztor érkezett jó ütemben, 1:0. 4 perccel később Lukács érkezett hasonló leosztás után, ezzel két gólra növelve előnyünket. A 9. percben Lukács tekert középre egy sarokrúgást, a röviden érkező Cseh Krisztián pedig nagy erővel fejelt a léc alá. A 16. percben Lukács került a középpályára, majd laposan szöktette Szűkösdit, aki Pásztort hozta kihagyhatatlan helyzetbe, 4:0. Gombos is csatlakozott a gólszerzők névsorába, amikor egy tetszetős összjáték végén csatárunk precízen gurított a jobb alsó sarokba. A középkezdés után Novák szerzett labdát, majd tisztára játszva magát parádésan indította Szűkösdit, aki megverte védőjét, végül értékesítette helyzetét. Ezzel 20 perc után az eredmény 6:0. A 29. percben nem az első szép akcióját vezette Megyaszó és egy jól kivitelezett fejes révén sikerült szépíteni. 3 perc múlva jött a válasz, Hlavács becsúszása után Szűkösdi elé került a labda, aki 16 méterről laposan bombázott a bal alsóba. A félidőt úgy zártuk, ahogy kezdtük:Egy szögletet követő Gombos próbálkozása után a kipattanó labdára Cseh Adrián indult el a félpályáról, majd lendületből, nagyjából 30 méterről hatalmas gólt ragasztott az ellenfél kapujába, így az eredmény 45 perc után 8:1.

 

Joggal várhatta a kilátogató közönség, hogy akár kétszámjegyű eredmény is születhet, ám a második félidőben már közel sem volt olyan gördülékenyen a támadójátékunk. A játékrész elején Novák második asszisztját is kiosztva elősegített Pásztort a mesterhármashoz. Gólunk után visszavettünk és a sok fault miatt nagyon akadozva teltek a játékpercek. A 70. percben egy megpattanó lövés megtréfálta a csereként beálló Bollót, így egy újabb találattal kozmetikáztak vendégeink az eredményen, ezzel kialakult a 9:2, mely a lefújásig már nem változott.  

 

 

Összeállítás: 

 

Tóth Á. (Bolló I.)-Cseh A. (Imre L.), Novák T., Halász J., Tóth D.-Lukács B. (Barna D.), Cseh K. (Molnár K.), Hlavács Cs. (Mihali F.), Szűkösdi L. (Fazekas T.)-Gombos Á. (Csócsics N.), Pásztor K.