Fontos pontok Sátoraljaújhelyből
A bajnoki versengés szempontjából fontos mérkőzésen léptünk pályára szombaton Sátoraljaújhelyben. Gyorsan vezetéshez jutottunk, miután a jobb oldalon Cseh Adrián centerezését Gombos engedte át Pásztornak, aki köszönte szépen élt a lehetőséggel 0:1. A vezetés megszerzése után túl sok teret engedtünk a hazai gárdának, akik többször is nyomást gyakoroltak a kapunkra. Tóth Ádám két alkalommal is jól avatkozott játékba, valamint védőink is több esetben is góltól mentették meg csapatunkat. A félidő hosszabbításában jött a csattanó, Lukács szögletére Novák érkezett és fejesével kettőre duzzasztotta a két csapat közti különbséget.
Ahogy az sejteni lehetett, ellenfelünk egyértelműen győzelemre játszott és felvállalták a támadójátékot, erre reagálva visszaálltunk egy csatáros rendszerre. A játékrész elején továbbra is inkább védekezésben jeleskedtünk, majd a 65. perc környékén talán kissé elfogyott erőben a hazai csapat és több lehetőségünk is adódott. Mindezek ellenére egy labdavesztést követően létszámfölényben vezetett akciót Sátoraljaújhely, aminek a végén Farkas Attila tiszta helyzetben mattolta Tóthot, 1:2. Olvadt az előnyünk, de nem kezdtünk el idegesen futballozni, sőt, érett az újabb tokaji találat. Nem is akármilyen, Vízkeleti zavarta meg a hazai kapust, aki elhagyta ketrecét, felszabadítását pedig Gombos a félpályáról kapásból küldte vissza, óriási gól 1:3. A 93. percben Mihali labdaszerzését Csócsics passzolta középre, a berobbanó Lukács jobbal beállította az 1:4-es végeredményt.
Összeállítás:
Tóth Á.-Cseh A., Imre L. (Bejó D.), Novák T., Tóth D. (Fazekas T.)-Mihali F., Lukács B., Cseh K., Szűkösdi L. (Vízkeleti L.)-Gombos Á., Pásztor K. (Csócsics N.)