Kiizzadt siker a 14. körben
Futballra alkalmatlan pályán vívtak meg egymással a felek hétvégén, a játéktér több ponton is víz alatt állt, ez azonban nem szegte a csapatok kedvét, nagyot küzdöttek a 90 perc folyamán. Már sokan gólt kiáltottak egy tetszetős akció végén, mikor Pásztor lőhetett az ötös sarkáról jobb külsővel, azonban bánatunkra csak a labdafogó háló rezdült. Ugyancsak nem volt velünk a szerencse Mihali lehetőségénél sem, jobb szélsőnk egy megpattanó labdát közelről kétszer is a blokkba küldött, így maradt a gól nélküli döntetlen. Helyzeteink mellett pár alkalommal sikerült felérnie Karcsának is a kapuig, először Fejes egy szabadrúgás tolt szögletre, majd a legnagyobb vendég lehetőség Horváth Gergő előtt adódott, amikor egy kényszerítő végén kiszorított szögből lőhetett kapura, Fejes azonban könnyedén ölelte fel az erőtlen próbálkozást. Érezhetően érett a vezető találatunk, így mélyütésként ért mikor büntetőhöz jutott ellenfelünk a játékrész végén, amit újabb és újabb fordulat követett: Mida állt a labda mögé, amikor szóváltásba keveredett Halásszal és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette játékosunkat. Ezt a játékvezető piros lappal díjazta, ezután kisebb dulakodás alakult ki. Lenyugodtak a kedélyek, ex-játékosunk, Horváth Gergő jelentkezett a tizenegyes elvégzésére, ám Fejes túl járt az eszén, a középre érkező büntető elakadt kapusunkban. A labda megállt a kapu előtti pocsolyába, az ítéletvégrehajtó pedig páros lábbal beleszállt a labdára vetődő Gyulába, így telibe találta a hálóőrt. A durva megmozdulásért ismét villant a piros. A játékvezető sípszava hallatán mindkét csapat felfokozott hangulatban vonult az öltözőbe.
9 emberrel, cserejátékos nélkül hosszú 45 perc várt a vendégekre, mi pedig türelmesen játszottunk a vezető gól megszerzéséért. Gombos első találatát még szabálytalanság miatt érvénytelenítette a játékvezető, de másodjára már a bíró sem mentett meg Karcsát a góltól: Gombos egyedül teremtette meg magának a lövőhelyzetet, majd 10 méterről a kapuba továbbított. Vendégeink nagyot küzdöttek az eredmény megtartása érdekében, a védők és a portás is több ízben mentett ziccert. További gólokat már nem tudtunk szerezni, Szűkösdi és Gombos is csak kapufáig jutottak. Értékes pontokat tartottunk itthon, a következő körben Erdőhorvátiban lépünk pályára.
Összeállítás:
Fejes Gy.-Cseh A. (Tóth D.), Halász J., Novák T., Hlavács Cs. (Imre L.)-Mihali F. (Molnár K.), Lukács B. (Fazekas T.), Cseh K., Szűkösdi L. (Vízkeleti L.)-Gombos Á., Pásztor K. (Csócsics N.)